Hat új bajnokot avattak a Saman kesztyűiben a 94. Papp László ökölvívó országos bajnokságon

Beküldve: 2017-12-11 15:18:11 ; Megtekintés: 103 x

A döntők órájának közeledtével képtelenség volt parkolót találni a Madárfészek Akadémia körül, csak úgy özönlöttek a szurkolók. Egyes hírek szerint már nem is jutott belépő  a későn érkezetteknek. Telt ház, forró hangulat fogadta az OB negyedik napjára is állva maradtakat. A szervezők külsőségeiben is méltó keretet adtak a versenynek, énekkel, fényjátékkal, videofallal és minden XXI. századi kellékkel.

A 94. Papp László felnőtt férfi országos ökölvívó bajnokságon 16 klubból kerültek ki a döntősök. A legtöbb a Vasas-Süllőstől, négy, míg a DVSC-től kettő. (A Vasas-Süllős volt 2014, 2015 és 2016 legeredményesebb klubja.) Pontosan 50 százalékban cserélődött ki a döntők mezőnye a tavalyi döntőkhöz képest. A Samansport.hu támogatásával a versenyzők a Saman Competition kesztyűiben küzdhettek. 

49 kg SZABÓ Erik (Kőbánya) - UNGVÁRI István (Harangi Imre SE)

A visszatért a hajdúsámsoni Ungvári István, a 2008-as liverpooli Eb-bronzérmese, akinek az  ütőereje továbbra is tekintélyt parancsoló a magyar  mezőnyben  rutinból igyekezett megoldani a feladatát, egy felesleges mozdulatot nem tett.  Kevés volt a folyamatos bunyó, több a szabálytalan fogás. Szabó ritkán érte el Ungvárit, míg nem a harmadik menetben Szabó gyomron megfogta az ötszörös bajnokot, aki utólag elmondta, hogy a veséjét érte az ütés, ami után megadta magát, jelezte edzőinek, hogy repítsék a törölközőt. Ungvári elfáradt, kondícióban lemaradt. 2015-ben Szabó Erik az 52 kg-ban lett OB ezüstérmes, most először magyar bajnok.  A 26 éves kőbányai bokszoló 10 éve foglalkozik a sportággal, példaképe a bajnokság névadója, Papp László.

Ungvári előbb Welat Ferhatot döntő fölénnyel verte (RSC R1, majd Könnyű Károly ellen jutott be a döntőbe, 4-1. Szabó Erik Szabó Bence ellen döntő fölénnyel mutatkozott be (RSC R1), majd Tanté Jenőt (5-0) ütötte el a döntőbejutástól.

52 kg SZAKA István (FTC) - VIRBÁN Martin (UTE)

 Fradi-Újpest rangadóra került sor Szaka és Virbán Martin között, aki szeretett volna a Virbán családnak aranyat, ha már Gábor testvérének nem sikerült beverekednie magát az 56 kg döntőjébe. Szaka pedig szerette volna megvédeni bajnoki címét.

A légsúlyúak között a  két 19 éves tehetség újabb nagy összecsapásra készült, örök ellenfelek, serdülő koruk óta találkoznak, ennek megfelelően nagyon ismerik egymást. Virbán idén többször is legyőzte Szakát magyar versenyeken, utolsó alkalommal a Széchenyi emlékversenyen, ennek megfelelően ismét parázs csata folyt köztük.  Az első menetben Szaka szinte nem is töltött, csak ütött, de Virbán levédte a rohamokat. A második menetben csökkent a lendület, inkább "belepihentek" a meccsbe, egálban voltak. A harmadik menetben élénkült az összecsapás és Szaka emlékezetesebbet nyújtott, és végül a nap egyetlen 3-2 arányú pontozásával elkönyvelhette újabb magyar bajnoki aranyát.  Szaka 1998. október 3-án született, nevelő edzője Lantos Gyula, edzője Ács József, hobbyja a póker.

Szaka Burián Ármin ellen döntő fölénnyel nyert RSC R2 és lett döntős, Virbán pedig Szabó Kristóf "testén át" jutott be a fináléba (5-0).

56 kg CSÓKA Nándor (MMF) -  TAR Sándor (Tatabánya)

 Csóka-Tar döntő, az egyik leginkább várt összecsapás. Csóka tavaly még az 52 kg-ban, Tar itt, az 56 kg-ban vesztette el a fináléját. Tudták, az egyik ismét  arany nélkül marad. Csóka 2015-ben volt OB aranyérmes, még az 52 kg-ban. Csóka Nándor két évvel ezelőtt Eb-bronzérmet szerzett Szamokovban, és szerepelhetett a dohai világbajnokságon is. A 21 éves ökölvívó azóta egy súllyal feljebb lépett, és a negyeddöntőig jutott az idei U22-es Európa-bajnokságon. A 2014-ben ifjúsági Eb-bronzérmes tatabányai Tar Sándor hosszas kihagyást követően tért vissza.

Tar ezúttal higgadt maradt, kevesebbet ütött a tőle megszokotthoz képest, de tisztább ütései voltak.  Csóka nem tudta megállítani Tar folyamatos előretöréseit. A tatabányai fiú 4-1-re nyert.

Tar Sándor 1997. nov. 23-án született és 10 éve foglalkozik az ökölvívással.

Csóka útja a döntőig: Zsiga Zsolt ABD R2, Hegedűs Dániel ABD R1

Tar útja a döntőig: Kiliti Tamás 5-0, Bundovics István (RSC R1), Virbán Gábor 4-1

60 kg GÁLOS Roland (Mogyi Felsővárosi Ökölvívó SE Baja) - KÖNNYŰ Richárd (Eger SI)

Két magyar bajnok mérkőzött az aranyéremért. Könnyű Richárd számára az volt a cél, hogy megvédje bajnoki elsőségét, Gálos számára az, hogy harmadszor is megszerezze. A 2013-ban ifjúsági Európa-bajnok bajai Gálos Roland 2014-ben és 2015-ben magyar bajnoki címet szerzett, de tavaly nem szerepelt a hazai eseményen. A 22 éves versenyző ellenfele az idén Bocskai-emlékversenyt nyert és az U22-es Európa-bajnokságon negyeddöntős Könnyű, aki kisebb kihagyást követően tér vissza. Az első menet elején Könnyű nagyon "bedurvult" és hatalmas sorozásban törtek ki a versenyzők, ami aztán a meccs végén megismétlődött. Gálos az adok-kapokban sem maradt alul, a két csúcspont közötti időben pedig azt bizonyította, hogy a mesterségbeli tudásban Könnyű fölé nőtt.  Gálos Roland 1995 május 26-án született. Edzője Gálos Tamás, hobbyja a kosárlabda, példaképe Pacquiao.

Gálos előbb a kaposvári Mislai Kristófot győzte le (RSC R2), majd Balogh Richárd következett (5-0).

Könnyű Gombkötővel vívott nagy meccset (Vasas-Süllős) 5-0, az elődöntőben Dalmi jött (RSC R1).

64 kg KOVÁCS Richárd (Nyíregyháza) - FODOR Milán (Vasas-Süllős)

A mérkőzés tétje: megismételhette tavalyi elsőségét Fodor Milán, Kovács Richárd pedig első aranyát nyerhette miután tavaly egy súllyal lejjebb lett ezüstérmes. A nyíregyházi Kovács idén robbant be a nemzetközi felnőtt mezőnybe, az U22-es és a felnőtt Európa-bajnokságon is egyaránt a legjobb nyolcig menetelt, a hamburgi világbajnokságon is két meccse volt. Az elején Kovács kezdett jobban, de a második menetben Fodor sokat tett azért, hogy ledolgozza a hátrányát. Nagy iramban zajlott a mindent eldöntő záró menet, s Kovács lendülete nem szűnt, bár Fodor is minden dicséretet megérdemel a remek meccsen nyújtott erőbeosztásáért, lankadatlan elszántságáért, harci kedvéért.

Kovács 1997. nov. 9-én született Nyíregyházán, példaképe Roy Jones, hobbija a futás és a foci.

Kovács Richárd legyőzött ellenfelei: Dévényi Dominik 5-0, Novák Ádám ABD R2, Sarcia Nicola 5-0

Fodor Milán útja a döntőbe: Serbán Henrik ABD R2, Botos Károly RSC R3, Jankó Krisztián 5-0

69 kg KOZÁK László (Vasas-Süllős) -  HANKÓ Kálmán (KSI)

Új bajnokot avatott a kategória, az utóbbi két évben Bacskai-Vadász döntő zajlott, de most - különböző okok miatt - egyikük neve sem szerepelt az indulók közt.

A Vasas-Süllős 19 éves ifjúsági magyar bajnoka, az idei Széchenyi emlékverseny győztese, Kozák László tavaly az ifjúsági világbajnokságon ötödik helyezést szerzett és az első felnőtt országos bajnoki címére hajtott. Ifjúsági versenyein az egyik legnagyobb ellenfele a KSI versenyzője, Hankó Kálmán volt, aki Kozákéval azonos céllal várta a döntőt egy évvel idősebb ellenfelével szemben. Kozák a döntőben sokkal többet mutatott, mint az elődöntőben.  Időnként nem csak a boksszal foglalkoztak a felek, volt a nyelvöltéstől a meccs közbeni nevetgélésig több minden.  Mintha a pörgős harmadik menetre tartalékoltak volna, akkor viszont mindent beleadtak, egyikükben sem maradhatott sok energia.  Az új bajnok, Kozák László 1998 február 5-én született, 2009 óta bokszol, hobbyja a póker és a kaszinó.

Sikertelenül próbálta Kozák útját keresztezni: Sárközi Attila (5-0) és Görbics Gábor (5-0), Hankó ellenfelei voltak: Vánczku Attila 5-0, Albert Béla 5-0 és Gál Kondrád (5-0).

75 kg HARCSA Zoltán (Vasas-Süllős) - HEGYI Barnabás (Vasas-Süllős)

A 75kg döntője az idei OB századik mérkőzése volt. Az egyetlen súlycsoport, ahol azonos klub adta a döntősöket. 2015-ben a hévízi bajnoki döntőben mérkőztek egymás ellen,  akkor Harcsa győzött Hegyi ellen. Most ha valaki kiment a büfébe és nem ért vissza a meccs kezdetére, akkor lemaradt a nap egyetlen KO-járól, hiszen Harcsa 40 mp elteltével kiütési ponton találta el Hegyit, akit a bal horog leterített.

A 25 éves Harcsa Zoltán jelenleg a legmagasabban jegyzett magyar bokszoló, aki 2011 óta négy világbajnokságon és két olimpián is szerepelhetett. Az idei harkovi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. Harcsa ötödik magyar bajnoki címét szerezte!

Harcsa ellenfelei voltak: Haner Olivér KO R2, Major Róbert ABD R1, Oroyovwe Isaac 5-0, Hegyié: Faragó Róbert ABD R1, Benkő László 4-1, Cservenka Róbert 5-0.

81 kg MÓNA Imre (DVSC) -  LUKÁCSY Bence (PVSK)

A tíz évvel ezelőtt kadett Európa-bajnok debreceni Móna Imre a tavalyi győztes Tallósi legyőzésével (5-0) tért vissza a ringbe. A korábbi magyar bajnok (2009, 75 kg) Móna több mint 10 kg-t fogyott a versenyre, nyolc év után diadalmasan tért vissza!  Érdekes meccset hozott az egy  fejjel magasabb és a hat évvel idősebb öklöző csatája. A második menetre Móna feljött, jobbal többször megütötte ellenfelét, de Lukácsy jól tartotta az állásait. A harmadik menetre nagyon meggyötörték egymást és végül Lukácsy  a tavalyi ezüstjét aranyra cserélhette (4-0-ra nyert). Lukácsy tavaly bekerült a döntőbe, de ott nem tudott kiállni, ezüstérmes lett. A pécsi fiú 1997 ápr. 21-én született. Nevelő edzője Alvics Gyula.  Példaképe Muhammad Ali.

Móna Tallósi után Pallai Kevint búcsúztatta (5-0), végül Polgár Ádámot (RSC R1) és nyolc év után jutott ismét magyar bajnoki döntőbe. Lukácsy Margaritovics Pétert RSC-I R1, Tóth Ádámot  4-0 és Bárányi Pétert verte 5-0 a döntőig vezető útján.

91 kg HÁMORI Ádám (FitBox Kőszeg) -  NAGY Bence (DVSC)

A 2016. évi döntők közül ebben az egyben nem változtak a szereplők:  Hámori Ádám és Nagy Bence. Megismételheti tavalyi elsőségét: Hámori Ádám , aki eddig négy magyar bajnoki aranyérmet gyűjtött.

A 2011-ben junior Európa-bajnok, 2013-ban ifjúsági Eb-ezüstérmes kőszegi Hámori Ádám az idei harkovi Európa-bajnokságon a legjobb nyolcig jutott, és csupán az oroszok olimpiai bajnoka, Jevgenyij Tyiscsenko állította meg egy szoros mérkőzésen. A debreceni Nagy Bence az idei romániai Golden Belt tornán ezüstérmes volt, Bocskain bronzérmet szerzett. Sorrendben harmadszor jutott be a döntőbe, de eddig mindkétszer ezüstérmes volt. Nagy jóformán egy kézzel bokszolt, a jobb keze erősen bedagadt, de vállalta a mérkőzést (a döntő után került sor az orvosi vizsgálatra). " Bence kajak srác, és így is nekiment a többszörös bajnoki címvédőnek" - írta a DVSC honlapja, mely el volt ragadtatva öklözőjétől. Igaz, a hősiessége valóban példát adhat. Hámori kezdett sokkal jobban, de aztán fordulni látszott a meccs. Hámori sokat ütött, de főleg a fedezéket érte el, Nagy pedig többször is pontosan talált.   A döntés értelmében Hámori a magyar férfi bajnokságok történetének 950. bajnoki címét mondhatja a magáénak!

Hámori 1995. jan. 31-én született Szombathelyen, 2009 óta bokszol. Hobbyja a kerékpározás és fiatal kora ellenére most már ötszörös magyar bajnok!

Háromi ellenfelei : Anselment Tizián ABD R3, Tolnai Attila RSC R1, Nagyéi: Fülöp Gergely RSC R2, Gyaraki Zoltán 5-0, Tarnóczai Mihály 5-0.

+91 kg VINCZE István (Szolnok) - BERKI Károly (Hranek Boksz Club)

Új bajnokot avat a kategória, tavaly Bernáth és Urbán viaskodtak az elsőségért, de  de most - különböző okokból - egyikük neve sem szerepelt az indulók közt.

A Hranek Box Club 20 éves tehetsége, Berki Károly Budapest-bajnokságot nyert idén, és szerepelt nemzetközi eseményeken is, a szolnoki ifjúsági magyar bajnok Vincze István  18 éves.  A két fiatalember csatájában Berki valamivel jobb volt és élete első felnőtt magyar bajnoki címét szerezte. Berki 1997 ápr. 18-án született Budapesten, 2009 óta öklöz. Hobbyja a testépítés, példaképe Badari Tibor.

Vincze Gilányi Attilát 5-0, Döbrösi Ádámot búcsúztatta 3-2, Berki Kertész-Kovács Ádámot 5-0, majd Bouquet elleni meccse ellenfele sérülése miatt elmaradt. 

2017-ben hat új magyar bajnokot avatott a sportág (!) : Szabó Erik, Tar Sándor, Kovács Richárd, Kozák László, Lukácsy Bence, Berki Károly.

 

Összeállította Dobor Dezső, MÖSZ Média

Fotók: www.boxing.hu

Hat új bajnokot avattak a Saman kesztyűiben a 94. Papp László ökölvívó országos bajnokságon

Kapcsolódó termékek

Hozzászólások
Be kell jelentkezned!