Az éremtáblázat elejét célozzák a magyarok

Beküldve: 2018-09-17 10:16:31 ; Megtekintés: 244 x

Dobogós helyet vár a nemzetek versenyében a magyar válogatottól minden idők legnagyobb utánpótlás kick-box világbajnokságán a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. Galambos Péter reményei szerint az olaszországi Jesolóban kedden kezdődő küzdelmek során a legjobbak között végeznek majd fiataljaink, akiknek mostani eredménye által a sportág hazai jövőjéről is képet kaphatunk majd.

A Magyarországot képviselő több mint százfős válogatott tagjai hat szakágban szállnak harcba a 62 ország 1800 versenyzőjét felsorakoztató kadet és junior vb-n, ahol egy országból kategóriánként két fő indulhat.

A korosztályos világbajnokságok egyik különlegessége, hogy a megszokottnál több az egy versenyzőre jutó mérkőzések száma, ezért ez egy nagyon kemény megpróbáltatás. Aki itt győz, az elmondhatja magáról, hogy nehezített körülmények között lett kategóriájában a világ legjobbja” – magyarázta az MKBSZ elnöke.

Galambos Péter szerint az utánpótlás világversenyek azért is roppant fontosak a szakvezetés számára, mert ilyenkor derül ki, hol áll és merre tart a sportág hazánkban.

Ez a világbajnokság nagyon komoly értékmérő, ebből látjuk, hogy milyen munkát végeztünk, és hogy mit tudnak azok a versenyzőink, akikre később felnőttként is számítunk. Tulajdonképpen most árazzuk be a magyar kick-boxosok három-öt év múlva esedékes eredményeit” – fogalmazott a sportvezető.

A 10 és 18 év közötti sportolókból álló magyar csapatot a folyamatos szakmai munka mellett a szövetség a nevezési díj átvállalásával, a nyári központi edzőtáborok finanszírozásával, illetve az edző és a versenyzői felszerelés biztosításával támogatta.

Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt években sikerült előrébb lépnünk, és most gyakorlatilag ott vagyunk a nemzetek között a legszűkebb elitben. Az oroszokat nemigen lehet felülmúlni, mert ők mindig hatalmas létszámmal vesznek részt a világversenyeken és megverni is nehéz őket. A dobogós helynél azonban semmiféleképpen nem akarjuk alább adni, úgyhogy Jesolóban is ez a cél” – mondta Galambos Péter.

Az éremtáblázat elejét célozzák a magyarok

Kapcsolódó termékek

Hozzászólások
Be kell jelentkezned!