Kardok (Acél)

Beküldve: 2016-03-17 09:09:34 ; Megtekintés: 2937 x

Az oldalunkon található különböző kardtípusok a keleti harcművészetekhez szorosan kötődő fegyverek. A történelem során több változat alakult, más-más okból, funkciókkal, méretekkel és eljárással. Elsősorban a japán és kínai kardok találhatók meg webáruházunkban, acél és fa változatban egyaránt. A fém kardoknak alapvetően két fajtája van: dísz és gyakorló. A továbbiakban a nálunk kapható kardfajták rövid ismertetését olvashatod (a gyakorló változatokról pedig itt).

Katana:

Az egyik tradicionális japán kard, melyet a szamurájok használtak a feudális Japánban. A nyugati történészek szerint a legjobban vágó fegyver a világ hadtörténetében. Egyedi megjelenés jellemzi, ívelt (de kevésbé íves, mint a tachi), karcsú, egyélű penge, kerek vagy szögletes markolatvédő (cuba) és hosszú markolat a kétkezes használathoz. Pengéjének hossza meghaladja a 2 shaku-t, 60,6 cm-t (1 shaku=30,3 cm). A katana (gatana) szót először a korai Kamakura időszakban (1185-1333) használták, hogy megkülönböztessenek egy hosszú kardot a tachitól. Ezekből többféle típus létezett, valószínűleg a különböző árkategóriák érdekében. A katana tachiból való átalakulása a 14. században kezdődött meg, és a 14-15. század fordulója körül jelentek meg az első hosszú kardok, melyek a „katana” aláírást kapták.

Pengéjének hossza is változott az idők során, a 15. században 70-73 cm volt, ami a 16. század elején 60 cm-re csökkent, de még ebben a században visszatértek 73 cm körüli méretre.

Gyakran egy kisebb társával, a wakizashival (bizonyos esetekben pedig a hasonló alakú tőrrel, a tantoval) együtt hordják. Ezt a párosítást daishonak nevezik, melyet csak szamurájok tehettek meg, mert ez jelképezte a társadalmi hatalmat és személyes becsületet.

A Meidzsi-korszakban csökkent a kereslet a kardok iránt, mert korlátozó rendelkezésekkel éltek a kiváltságok ellen, pl. elvették a jogot, hogy a szamurájok a nyilvánosság előtt fegyvert hordjanak. Kivételt képeztek ez alól a szamuráj urak (daimyo), a hadsereg és a rendőrség emberei. A kínai és orosz hadviselés segített feléleszteni újra a kardok iránti érdeklődést. A 2. világháború után betiltották Japánban a kardgyártást, így a fegyverkovácsok nem tudtak megélni. Később feloldották a tiltást, de szigorú szabályok mellett lehetett csak készíteni (engedélyt igénylő tevékenység lett; korlátozták a havi mennyiséget; mind egyes darabot be kellett regisztrálni stb.).

Hagyományosan az anyaga egy speciális japán acél (tamahagane), melyet tradicionális olvasztási és kovácsolási módszerrel készítenek, hogy több rétegű legyen, mely rétegek szén-koncentrációja (és ezzel anyagminősége) eltérő. Ez az eljárás segít a szennyezőanyagok eltávolításában.

Ma már tömeggyártás termékeként is kapható, melyek méretében és formájában megegyeznek az eredeti japán kardokkal, anyagát és készítési eljárást tekintve pedig változatos a paletta. A japán harcművészetek tanulói is ilyeneket használnak általában, a következő stílusokban jelenik meg például: Kendo, Aikido, Ninjustu, Iaido, Battojutsu, Iaijutsu stb.

Wakizashi:

Közepes méretű tradicionális japán kard. A penge hossza 1-2 shaku, azaz 30,3-60,6 cm közötti. A katanával együtt hordták, mely annak volt a jele, hogy viselője szamuráj, vagy kardforgató. Általában ugyanazzal az eljárással készül, mint a katana, de pengéje vékonyabb. Hagyományosan a baloldalon helyezkedik el az övbe tűzve, élével felfelé fordítva.

A 15-16. században jelent meg, kisegítő kardként, közelharchoz, valamint bizonyos esetekben a legyőzött ellenfél lefejezésére vagy rituális öngyilkosságra is használták. Magához az elnevezéshez nem tartozott fix pengehossz, többféle méretben készítették.

Kanzan Sato, A japán kard című könyvében  megjegyzi, hogy úgy tűnik nincs túl nagy igény a wakizashira, de szeretné, ha nagyobb népszerűségnek örvendene, mint a tanto, mert a beltéri harcokhoz optimálisabb. Kifejti továbbá, hogy a szokás szerint a palotába lépéskor le kell tenni a katanát, a wakizashit viszont magánál tarthatja a harcos. Míg a katana viselése a szamurájok csoportjára korlátozóott, addig a legális hosszúságú wakizashit szélesebb körben hordhatták, pl. a kereskedők is, akinek a banditatámadások elleni védelemben volt rá szükségük.

Tanto:

Kis méretű tradicionális japán tőr. Jelentése: rövid penge. Eleinte főleg fegyverként használták, az idők során azonban egyre díszesebb lett. A hagyományos harcművészetek használták (leginkább a tantojutsu), majd a nyugati világban újjáéledt, az USA modern taktikai kései egy részének pengemintaként alapjául szolgált.

Pengéje egy- vagy kétélű, hossza 0,5-1 shaku (15-30 cm) közötti. Eredendően szúrófegyver, de éle vágásra is alkalmassá teszi. Bizonyos típusai különösen vastag keresztmetszetűek, ezeket a páncélok áttörésére használták.

A köznép nem viselte, de a nőknek volt a kaikennek nevezett kis tantoja, elsődlegesen önvédelmi célokra. A katana-wakizashi kombinációhasználata előtt a tachi-tanto párosítás volt gyakori.

Tai-chi kard:

Másnéven taijijian, egy egyenes, kétélű kard, melyet a kínai Tai-chi gyakorlásához használnak. Általában bojt van rajta, de léteznek bojt nélküli változatok is. Az ilyen típusú egyenes kardokat általában jian-nak nevezik, ez a 4 fő fegyver egyike. A többi: szablya (dao), bot és lándzsa.

A különböző iskolák eltérő bemelegítést, formagyakorlatokat és vívási technikákat követeltek meg. A Yang és a Wu családok részt vettek a Qing-dinasztia katonatiszt képzésében. A hagyományos tai-chi kard formája a harci alkalmazáson alapszik, és ezek a követelmények hozták el a fegyver fejlődését. Mivel eredetileg nem volt kifejezetten tai-chi-hoz illő kard, így a funkcionálisan leginkább hozzá illőt kellett kidolgozni, megfelelő tömeggel, egyensúllyal, élességgel és ellenálló képességgel, hogy hatékony legyen a fegyveres harcban. A könnyebb változatait a Wushu különböző stílusaiban is használják.

Kung-fu szabja:

A kínai szablyát (dao) elsődlegesen vágásra és darabolásra használtak. Szélesebb és vékonyabb pengéjű, mint a kardok. A történelem során sokat változott, de a legalapvetőbb karakterisztikáik közösek. Enyhén íves, egyélű pengéje van, bár létezik olyan változata, melynek néhány centiméteres fokélet is fennek (a penge gerincének csúcshoz közeli harmadán). A markolat (melyet hagyományosan kötéllel tekertek körbe) sokszor ellenkező irányban hajlik, mint a penge, ezáltal könnyebben kivitelezhetők a vágások és szúrások.

Eleinte a jian sokkal népszerűbb kardtípus volt, de fokozatosan felváltották a szablyák az egyenes kardokat a csatatéren, amik az arisztokraták önvédelmi fegyverévé vált. A legtöbb kínai harcművészeti stílus ma is használja ezt az eszközt látva sokoldalúságát, és hogy a vele megtanult technikákat könnyebben át lehet transzformálni a hasonló méretű tárgyakra (pl. baseballütő, bot, stb.).

Kardok (Acél)

Kapcsolódó termékek

Hozzászólások
Be kell jelentkezned!