Magyar éremdömping az utánpótlás kickbox vb-n

Beküldve: 2018-09-23 19:19:40 ; Megtekintés: 329 x

Tizenkilenc arany-, 17 ezüst- és 28 bronzérmet szereztek fiataljaink a Jesolóban rendezett kadet és junior kick-box világbajnokságon. A sportág történetének eddigi legnagyobb – 65 ország 1800 versenyzőjét felvonultató – utánpótlás vb-jén a több mint százfős magyar válogatott Oroszország mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton, megelőzve többek között a házigazda olaszokat.

A 10-18 éves magyar tehetségek közül kiemelkedett Bálint Martin szereplése. A Halker-Király Team sportolója egymaga négy(!) aranyérmet gyűjtött: egyéniben mind a három tatamis szabályrendszerben (pointfighting, light-contact, kick-light) győzni tudott, és részese volt a világbajnoki címet nyert kadet 2-es pointfighting csapat sikerének is.

Egyéni diadala mellett egy második, illetve harmadik helyet is bezsebelhetett Szentpéteri Bence, míg Fésű Lajos, Nagy Ramóna és Kolozsvári Kinga egy-egy arannyal és ezüsttel szintén közel állt a duplázáshoz.

Valaha volt egyik legjobb szereplésről beszélt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

"Különlegesen sok ország jött el az utánpótlás világbajnokságra, ezáltal igen komoly mezőnyök jöttek létre, és aki érmet szerzett, annak bizony alaposan meg kellett érte dolgoznia. Ennek fényében az eddigi egyik legjobbnak ítélem a vébét is, és a mieink szereplését is. Különösen tetszett versenyzőink küzdőszelleme, egyikükön sem láttam, hogy feladták volna, akkor sem, ha nagyon vezetett az ellenfél. Ez dicséri az egyes szakágak vezetését, de köszönhető a nyári központi edzőtáboroknak is, amelyek mindenki szerint rengeteget számítottak. Jól tettük, hogy szövetségi finanszírozással megszerveztük ezeket, megtérült a befektetés" – értékelt Galambos Péter.

Kadet és junior kick-box világbajnokság, a magyar érmesek:

Világbajnokok:

Roman Nikolász (kadet 1, pointfighting, 32 kg)

Lévai-Hangyássy Botond (kadet 1, pointfighting, 42 kg)

Bárdos Inez (kadet 1, pointfighting, 32 kg)

Kadet 1 pointfighting csapat

Bálint Martin (kadet 2, pointfighting, 52 kg)

Kadet 2 pointfighting csapat

Bálint Martin (kadet2, light-contact, 52 kg)

Bálint Martin (kadet 2, kick-light, 52 kg)

Pálfalvi Panni (kadet 2, kick-light, 42 kg)

Nagy Ramóna (kadet 2, kick-light, 60 kg)

Mezei Nikolett (kadet 2, kick-light, 65 kg)

Fésű Lajos (junior, pointfighting, 69 kg)

Nagy Zalán (junior, pointfighting, 84 kg)

Szentpéteri Bence (junior, pointfighting, 94 kg)

Laurincz Boglárka (junior, pointfighting, 60 kg)

Kajtár Bence (junior, light-contact, 74 kg)

Kolozsvári Kinga (junior, light-contact, 60 kg)

Szmolek Emánuel (junior, kick-light, 79 kg)

Osváth Dóra (junior, kick-light, +70 kg)

Ezüstérmesek:

Vicsorek Zita (kadet 1, pointfighting, 28 kg)

Kis Réka (kadet 1, pointfighting, 32 kg)

Solymosi Bence (kadet 2, pointfighting, 47 kg)

Laurincz Péter (kadet 2, pointfighting, 52 kg)

Viczián Vivien (kadet 2, pointfighting, 42 kg)

Nagy Ramóna (kadet 2, light-contact, 60 kg)

Bagi Nimród (kadet 2, kick-light, 42 kg)

Szabó Bence (kadet 2, kick-light, 47 kg)

Tóth Vanessza (kadet 2, kick-light, 42 kg)

Pallag Csenge (kadet 2, kick-light, 65 kg)

Szász Kristóf (junior, pointfighting, 79 kg)

Fésű Lajos (junior, light-contact, 69 kg)

Legenyei Pintér Noel (junior, kick-light, 94 kg)

Szentpéteri Bence (junior, kick-light, +94 kg)

Kolozsvári Kinga (junior, kick-light, 60 kg)

Flack Márk (junior 1, K-1, 75 kg)

Ladover Bálint (junior 1, K-1, +81 kg)

Bronzérmesek:

Kozmann Mónika (kadet 1, pointfighting, 28 kg)

Gergely Balázs (kadet 2, pointfighting, 42 kg)

Laczó Tamás (kadet 2, pointfighting, 69 kg)

Haider Katrin (kadet 2, pointfighting, 42 kg)

Koszecz Boglárka (kadet 2, pointfighting, +65 kg)

Száraz Gergő (kadet 2, light-contact, 57 kg)

Gombás Alexandra (kadet 2, light-contact, 46 kg)

Pataki Klaudia (kadet 2, light-contact, +65 kg)

Kovács Laura Fanni (kadet 2, kick-light, 46 kg)

Tűzkő Olivér (junior, pointfighting, +94 kg)

Simonics Elizabet (junior, pointfighting, +70 kg)

Junior pointfighting csapat

Szabó-Tóth Dávid (junior, light-contact, 84 kg)

Horváth Erik (junior, light-contact, 84 kg)

Mikos Bendegúz (junior, light-contact, 89 kg)

Turák József (junior, light-contact, +94 kg)

Szentpéteri Bence (junior, light-contact, +94 kg)

Schmidt Zsófia (junior, light-contact, 50 kg)

Osváth Dóra (junior, light-contact, +70 kg)

Vígváry Viktor (junior, kick-light, 89 kg)

Turák József (junior, kick-light, +94 kg)

Schmidt Zsófia (junior, kick-light, 50 kg)

Halász Enikő (junior, kick-light, 70 kg)

Györe Bendegúz (junior 1, low-kick, 48 kg)

Borbás Csaba (junior 1, low-kick, +81 kg)

Rehák Márk (junior 1, K-1, 63,5 kg)

Ádám Sándor (junior 2, K-1, 63,5 kg)

Laska Bence (junior 2, K-1, 71 kg)

 

Magyar éremdömping az utánpótlás kickbox vb-n

Kapcsolódó termékek

Hozzászólások
Be kell jelentkezned!