Irány Jesolo: Kick-box Világbajnokság

Beküldve: 2018-09-14 16:17:31 ; Megtekintés: 510 x

A végső szakaszába érkezett a felkészülés az olaszországi Jesolo-ba , a kadet és Junior Kick-box Világbajnokságra induló magyar válogatottnál. Véget értek az edzőtáborok, a versenyzők versenysúlya is "beállt a kellő szintre. Lezárult a nevezés. Az látszik, hogy valóban minden idők egyik legnagyobb utánpótlás világbajnoksága előtt állunk. 62 ország 1755 versenyzője 2296 nevezést adott le. A részvételi lehetőséget kiharcoló válogatott sportolók szinte az egész nyarukat a felkészülésre áldozták. A saját klubjukban elvégzett edzés munka mellett, a Szövetség által szervezett központi, szakági válogatott edzőtáborokban is részt vettek. A bírói karban Szabó Gábor, Gasparik Róbert, Balázs Jácint és Koczka András lesz tagja a világbajnokságon bíráskodó bírói keretnek.

Szeptember 15-én szombaton nemzetközi sajtótájékoztatóval nyit a rendezvény.

A magyar csapat szeptember 16-án vasárnap 13 órakor kezdi el mérlegelést. 17-én hétfőn tartják a versenybírók és az egészségügyi kar eligazítását, a sorsolást, az edzők tájékoztatását és a WAKO tagországok képviselőinek hagyományos nyitó bankettjét. Kedden , szeptember 18-án tartják a megnyitó ünnepséget és elkezdődnek a selejtezők. Szerdán és csütörtökön szintén egész nap zajlanak a mérkőzések a döntőbe jutásért.21-én pénteken kerül sor a döntők első részére. Másnap, 22-én szombaton rendezik a döntők második részét .A Világbajnokság a hagyományos „búcsú bulival”, a Sayonara Partyval végződik – remélhetőleg a mieink jókedvével.

 

POINT-FIGHTING szabályrendszer

Kadet 1 fiú

28 kg.
1.Roman  Nikolász (Halker-Királyteam Akadémia )
2.Pántya Márk (Lakótelepi SE Békéscsaba)


32 kg.Bánki Brendon (Lakótelepi SE Békéscsaba)


37 kg.

1.Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi Kick-box SE)

2.Bánfi Bence (Lakótelepi SE Békéscsaba)


42 kg.Lévai- Hangyássy Botond (Halker-Királyteam Akadémia )


47 kg.

1.Nagy Bálint (Csepel, (Halker-Királyteam Akadémia )

2.Dénes Dániel


+47 kg.

1.Szák Péter (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Lázár Erik (Halker-Királyteam Akadémia )

 

Leány

28.kg

1.Kozmann Mónika (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Vicsorek Zita (Halker-Királyteam Akadémia )


32 kg.

1.Bárdos Inez (Halker-Királyteam Akadémia )

2.Kis Réka (Halker-Királyteam Akadémia )


37 kg.

1.Koszti Iringó (Újkígyósi SzSE)

2.Petró Lili (Lakótelepi SE Békéscsaba)


42 kg. 

1.Pántya Réka (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Haider Katrin (Halker-Királyteam Akadémia )


47 kg.Németh Laura  (Controll SE Szombathely)


+47 kg.

1.Csüllög Dorina (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Ancsin Hanna (Újkígyósi SzSE)

 

Kadet 2 

Fiú

42 kg. 

1.Hammer Máté (Halker-Királyteam Akadémia )

2.Gergely Balázs (Halker-Királyteam Akadémia )


47 kg. 1.Csiernyik Zsombor (Lakótelepi SE Békéscsaba)

 

1.Viczián Dániel (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Solymosi Bence (Halker-Királyteam Akadémia )


52 kg. 

1.Laurincz Péter (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Bálint Martin (Halker-Királyteam Akadémia )


57 kg.

1.Szák Tamás (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Loós Dominik (Halker-Királyteam Akadémia )


63 kg. 

1.Vadi Olivér (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Erős Patrik (Halker-Királyteam Akadémia )


69 kg.

1.Laczó Tamás (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Tóth Bence (Skorpió Kick-box SE Szombathely)


+69 kg.

1.Csiernyik Levente (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Bondár Dávid (Halker-Királyteam Akadémia )


Leány:

42 kg.Viczián Vivien (Lakótelepi SE Békéscsaba)


46 kg.

1.Leszkó Kitti (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Gombás Alexandra (Halker-Királyteam Akadémia )


50 kg.Sztraczinszki Petra (Lakótelepi SE Békéscsaba)

55kg.

1.Trenyik Hanna (Halker-Királyteam Akadémia )

2.Török Karola (Halker-Királyteam Akadémia )


65 kg.Pallag Csenge (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)


+65 kg. Koszecz Boglárka (Lakótelepi SE Békéscsaba)

 

Fiú

57 kg.Cselovszki Patrik (Halker-Királyteam Akadémia )


63 kg.

1.Gergely Bence (Halker-Királyteam Akadémia )

2.Zajácz Bence (Halker-Királyteam Akadémia )


69 kg.

1.Viczián Roland (Lakótelepi SE Békéscsaba)

2.Fésű Lajos (Halker-Királyteam Akadémia )


74 kg.Korpádi Tamás (Halker-Királyteam Akadémia )


79 kg.Bednanics Dominik (4Fight Mosonmagyaróvár)


84 kg.
1.Nagy Zalán (Halker-Királyteam Akadémia )
2.Szász Krisróf (Lakótelepi SE Békéscsaba)

 

89 kg.Magyar István (Lakótelepi SE Békéscsaba)


94 kg.Legenyei-Pintér Noel (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)


+94 kg.

1.Turák József (Halker-Királyteam Akadémia )

2.Szentpéteri Bence (Halker-Királyteam Akadémia )

 

Junior 

Leány 

50kg.

1.Breznyik Nikolett (Halker-Királyteam Akadémia )

2.Schmidt Zsófia (Esztergomi KBSE)

 

55 kg.Csorba Anett (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)


60 kg. Laurincz Boglárka (Lakótelepi SE Békéscsaba)


65 kg.Adler Viktória (Halker-Királyteam Akadémia )


70 kg.Gombás Bernadett (Halker-Királyteam Akadémia )


+70 kg.Simonics Elizabet (Halker-Királyteam Akadémia )


 

 

 

 

 

 

 

LIGHT-CONTACT  szabályrendszer

Kadet 2

Fiú 

42 kg. 

1.Nagy Tamás (Rácz Kick-boxing Kaba)

2.Bagi Nimród (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)

 

47 kg.

1.Szabó Bence (Lajo-S-port team)

2.Nagy Dávid (Dinamika SE Körmend)


52 kg.

1. Baráth Albert Károly (Esztergomi KBSE)

2.Bálint Martin (Halker-Királyteam Akadémia)


57 kg.

1.Koledics Dávid (Controll SE Szombathely)

2.Száraz Gergő (Halker-Királyteam Akadémia)

 

63 kg.
1. Erős Patrik (Halker-Királyteam Akadémia)
2.Molisz Zoltán (Lakótelepi SE Békéscsaba)


69 kg.
1.Bali Rajmund (Nyergesújfalu SE)
2.Fésű Lajos (Halker-Királyteam Akadémia )


+69 kg. Németh Péter (Agrobio Classic KBC Szombathely)

 

Lányok:

42 kg.
1. Pálfalvi Panni (Lajo-S-port team)
2.Tóth Vanessza (Nyergesújfalu SE)


46 kg.

1.Kovács Laura Fanni (Combat "D" SC Szeged)

2.Gombás Alexandra (Halker-Királyteam)


50 kg
1.Szeleczki Lilla (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)

2.Jászai Orsolya (Nyergesújfalu SE)


55 kg. 

1.Török Karola (Halker-Királyteam Akadémia )

2.Kámán Regina (Controll SE Szombathely)


60 kg.Nagy Ramóna (Combat "D' SC Szeged)


65 kg.

1.Pallag Csenge (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)

2.Mezei Nikolett (Barátság SE.Battonya)


+65 kg.
1.Pataki Klaudia (Combat "D" SC Szeged)
2. Koszecz Boglárka (Lakótelepi SE Békéscsaba)

 

 

Junior férfi

57 kg. 

1.Kiss Csongor (Agrobio Classic SE Szombathely)

2.Didenko Alexander (Nyergesújfalu SE)


63 kg.
1.Laczkovics Botond (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
2.Magyar Szabolcs (Esztergomi KBSE)


69 kg. 

1.Bolfán Ákos (Controll SE Szombathely)


74 kg.
1.Holzmüller Bence (Agrobio Classic KBC Szombathely)
2.Kajtár Bence


79 kg.
1.Szmolek Emánuel (Controll.SE Szombathely)
2. 1.Bolfán Ádám (Controll SE Szombathely)

 

84 kg.
1.Szabó-Tóth Dávid (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
2.Horvát Erik (Controll.SE Szombathely)


89 kg.
1.Mikos Bendegúz (Controll SE Szombathely)
2.Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE)


94 kg.Legenyei- Pintér Noel (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)


+94 kg. 

1.Szentpéteri Bence (Halker-Királyteam Akadémia )

2.Turák József (Halker-Királyteam Akadémia )


Junior leány 

50 kg.
1.Horváth Luca (Nyergesújfalu SE)
2. Schmidt Zsófia (Esztergomi KBSE)

 

55 kg.
1.Csorba Anett (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
2.Zsilák Viktória (Lakótelepi SE Békéscsaba)


60 kg.
1.Kolozsvári Kinga (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
2.Takács Viktória (Controll SE Szombathely)


65 kg. 
1.Fülöp Eszter (Harcklub HRSE)
2. Adler Viktória (Halker-Királyteam Akadémia )

 

70 kg. Halász Enikő (HED-LAND Sportcsarnok.SE Mezőberény)


+70 kg. Osváth Dóra (Budapest Fighters)

 

KICK-LIGHT szabályrendszer 

Kadet 2 fiú

42 kg.
1.Erdei Benjámin (Rácz Kick-boxing Kaba)
2. Bagi Nimród (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)

 

47 kg.
1.Szabó Bence (Lajo-S-port team)
2.Nagy Dávid (Dinamika SE Körmend)

 

52 kg.
1.Baráth Albert Károly (Esztergomi KBSE)
2. Bálint Martin (Halker-Királyteam Akadémia)

57 kg.

1.Koledics Dávid (Controll SE Szombathely)
2. Száraz Gergő (Halker-Királyteam Akadémia)

 

 

63 kg.
1.Szikora Levente (Halker-Királyteam Akadémia )
2. Erős Patrik (Halker-Királyteam Akadémia)

69 kg. Bali Rajmund (Nyergesújfalu SE)

 

+69 kg. Németh Péter (Agrobio Classic KBC Szombathely)

 

leány
42 kg.
1.Pálfalvi Panni (Lajo-S-port team)
2.Tóth Vanessza (Nyergesújfalu SE)

 

 

46 kg.
1. Gombás Alexandra (Halker-Királyteam)
2. Kovács Laura Fanni (Combat "D" SC Szeged)

 

50 kg
1.Szeleczki Lilla (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)
2. Jászai Orsolya (Nyergesújfalu SE)

 


55 kg. 

1.Török Karola (Halker-Királyteam Akadémia )

2.Kámán Regina (Controll SE Szombathely)


60 kg. Nagy Ramóna (Combat "D' SC Szeged)

65 kg.

1.Pallag Csenge (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
2.Mezei Nikolett (Barátság SE.Battonya)



+65 kg.
1.Pataki Klaudia (Combat "D" SC Szeged)

 

 

 

Junior férfi
57 kg.
1. Didenko Alexander (Nyergesújfalu SE)

2.Kiss Csongor (Agrobio Classic SE Szombathely)

 

 

63 kg.
1.Nagy Máté (Fontana SE Debrecen)
2.Laczkovics Botond (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)

 

69 kg. 
1.Debre Bence (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
2. Bolfán Ákos (Controll SE Szombathely)


74 kg.Holzmüller Bence (Agrobio Classic KBC Szombathely)

 

79 kg.
1.Bolfán Ádám (Controll SE Szombathely)
2.Szmolek Emánuel (Controll.SE Szombathely)

 

 

84 kg.
1.Vörös Flórián (Budapest Fighters)
2. Szabó-Tóth Dávid (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)

89 kg.
1.Mikos Bendegúz (Controll SE Szombathely)
2.Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE)

 

94 kg.Legenyei- Pintér Noel (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)


 

+94 kg. 

1.Szentpéteri Bence (Halker-Királyteam Akadémia )
2.Turák József (Halker-Királyteam Akadémia )

 

 

Junior leány
50 kg.
1.Horváth Luca (Nyergesújfalu SE)
2.Schmidt Zsófia (Esztergomi KBSE)

 

55 kg.
1.Zsilák Viktória (Lakótelepi SE Békéscsaba)
2. Csorba Anett (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)


60 kg.
1.Kolozsvári Kinga (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
2. Takács Viktória (Controll SE Szombathely)

 


65 kg.
1.Kürti Bonita (Lakótelepi SE Békéscsaba)
2.Fülöp Eszter (Harcklub HRSE)


70 kg. Halász Enikő (HED-LAND Sportcsarnok.SE Mezőberény)

 

+70 kg.
1.Simonics Elizabet (Halker-Királyteam Akadémia)
2.Osváth Dóra (Budapest Fighters)

 

 

 

 

 

LOW-KICK 

Junior 1 fiú

48 kg.Györe Bendegúz (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)

+81 kg. Borbás Csaba (PTE PEAC RFCSE Pécs)


junior 2 férfi 


57 kg.Mester Ádám (PTE PEAC RFC SE Pécs)

 

K-1 Szabályrendszer

Junior 1 fiú

63,5 kg. Rehák Márk ( RE-GYM)

71 kg.Varga Kristóf (RE-GYM)

75 kg. Flack Márk (Lakótelepi SE Békéscsaba)

+81  kg. Ladover Bálint (PTE PEAC RFC SE Pécs)

Junior 2 fiú

1.63,5 kg.
1.Ádám Sándor (TVSE)

2.Kunya Noel (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)


71 kg.Laska Bence  (RE-GYM)

 

 

ZENÉS FORMAGYAKORLAT

Nagy Bálint Attila (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)

Kadet 1 leány 

1.Tar Petra (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)

2.Gergely Enikő (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)

3.Müncz Kata (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)

4.Kuska Natália (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)

 

 

Irány Jesolo: Kick-box Világbajnokság

Kapcsolódó termékek

Hozzászólások
Be kell jelentkezned!