A könnyűsúlyú Orbán Adrián már ott lesz a dobogón

Beküldve: 2018-08-26 23:40:59 ; Megtekintés: 601 x

Immár bizonyos, hogy legalább egy medál itthon marad a magyarországi ifjúsági ökölvívó-világbajnokság zárultával: Orbán Adrián vasárnapi negyeddöntős összecsapását is megnyerte, ennél fogva dobogóra állhat a 60 kilogrammos súlycsoport eredményhirdetésekor. A kérdés már csak az, hogy milyen árnyalatú éremmel lesz gazdagabb a harmadik meccsét is győztesen megvívó magyar legény.

A budapesti korosztályos vébé hatodik versenynapján az esti programban szólították ringbe a kecskemétiek reménységét, aki a tőle már megszokott hévvel esett neki újabb ellenfelének is, nem hagyva zavartatni magát attól a ténytől, hogy az üzbég Aszadhudzsa Mujdinhudzsajev 2017-ben ezüstérmes volt a juniorok Ázsia-bajnokságán. A 16 esztendejével világbajnoki csapatunk legfiatalabbjának számító Orbán bátor boksszal állt elő újfent, s jóval többször talált, mint riválisa a nyitó három percben. A második menetben is a magyar fiú dominált, olyannyira, hogy egyik rohama nyomán a vezetőbíró számolt az üzbégre. A mérkőzés záró etapjában is záporoztak Orbán ütései a riválisra, s nem lehetett kétséges a végkimenetel, a pontozásos magyar siker.

Elképesztő érzés, szóhoz sem tudok jutni. Köszönöm az edzőknek, köszönöm a szurkolóknak, óriási segítség volt, miattuk tudtam nyerni! Alig várom az elődöntőt!” – mondta a nap magyar hőse.

A negyeddöntők vasárnapi nyitányán még egy ifjú honfitársunk volt érdekelt, méghozzá az Orbánhoz hasonlatosan első két fellépését győzelemmel letudó Barbosu Tibor. A 69 kilósok között vitézkedő legény az elődöntőért a kazahok kiválóságával, az ez évi ifi Ázsia-bajnok Jermakan Zsakpekovval küzdött meg, ám itt nem termett számunkra babér. A képzett, s a technika mellett a kellő erőnek is a birtokában levő vetélytárssal szemben nagyszerűen harcolt a magyar fiú, mindent megpróbált, indított ütéseket távolról, de kezdeményezett közelharcot is, ám a kazah túlságosan is kemény, feltörhetetlen diónak bizonyult. Az első menet még a miénk volt, a folytatásban azonban fordult a kocka, s mindent egybevetve jogosan nyert pontozással az ellenfél.

Sajnos az Eb-n összeszedett sérülésem miatt nem úgy ment a bunyó, ahogy szerettem volna, főleg a kondimmal volt gond, gyorsan besavasodtam. Szomorú vagyok, mert tudtam, hogy mire készüljek, de nagyon elfáradtam” – összegzett Barbosu Tibor.

A vasárnap történéseihez tartozik, hogy a selejtezők befejező körének utolsó mérkőzését női csapatunk legnehezebb tagja, a 75 kilós Petrovics Gabriella vívta – sajnos, kevés sikerrel. Pontosabban az akarással nem volt baj, annál inkább az ütéspontossággal, amiben a török Sena Erdogan, a tavalyi junior Európa-bajnok jobbnak bizonyult. Nyert is megosztott pontozással, s ő folytathatja a nyolc között, míg Petrovics veresége nyomán hölgyrészlegünknek csupán egyetlen tagja maradt állva: a 64 kilós Villás Veronika, aki hétfőn a négy közé jutásért, vagyis éremért verekszik meg, akárcsak Fehér Koppány a plusz 91 kg-ban.

 

A könnyűsúlyú Orbán Adrián már ott lesz a dobogón

Kapcsolódó termékek

Hozzászólások
Be kell jelentkezned!